Varázshangok Gyermeksarok néven dolgoztunk együtt a Keszthelyi Kilométerek sportrendezvény kapcsán.
Balázsék programjai rendre elvarázsolták versenyünk gyermek résztvevőit, de a szülőket, sőt minket szervezőket is.
Közös munkánkban legjobban az előkészítés, kitalálás folyamatát szerettem legjobban, amikor bedobták az újabbnál-újabb játékok, ötletek lehetőségeit.
Amikor kérték, hogy legyen vízvételi lehetőségük…, legyen óriás helyük…, legyenek napvitorláik – majd kádakba vízi játékokat és jégfaragást varázsoltak nekünk.
Minden alkalommal meglepetést okoztak. Megvalósították mindazt, amire titkon minden felnőtt és gyermek vágyik, hogy szinte nem is tud válogatni a játékok sokasága között.
Öröm volt látni, hogy programelemeiken a gyermekek és felnőttek együtt játszottak.
Fantasztikus, amit csinálnak, szívből ajánlom csapatukat minden rendezvényszervezőnek.
Bedő Bea
Keszthelyi Kilométerek főszervező